Feloszlott Honeyball zenekar zenéinek letöltése

 

A Honeyball zenekar 1998-ban alakult Százhalombattán. Az akkor 3 tagú ska-punk banda pár évvel ezelött 9 tagúvá nőtte ki magát, komplett fúvósszekcióval, teljes karibi ütőhangszer állománnyal, dj-vel és egy gyönyörű énekesnővel kiegészülve. A ska-, a punk- és a reggae-zenei elemek vegyítésével egyedülálló színfolt a hazai zenei életben.

Megannyi válogatás lemez és cd-melléklet után, a zenekar első igazi EP-je Nélkülünk Mire Méz? cimmel 2004. május elsején jelent meg szerzői kiadásban. A lemez váratlan sikert aratott és el is fogyott. Ezért 2004. októberében a CrossRoads Records úgy döntött, hogy lemezszerződést köt a zenekarral, újból kiadja és terjeszti a Honeyball Nélkülünk Mire Méz? című lemezét. A télen megjelent lemez 3 BONUS Track-et is tartalmazott majd; a Boccaccio Rádió Edit verzióját, a A Gyémánt című filmzenét valamint az új videoklipet.

A Honeyball 2005. februárjában hosszú távú megállapodást kötött a Sinic Impact francia programirodával, melynek eredményekképpen a jövőben és mostanában is, a zenekar egyre többet játszik majd külföldi fesztiválokon, turnékon. Leginkább Franciaországban, Németországban, Hollandiában, Ausztriában és Szlovákiában.

Zenekar 2009 elején feloszlott. A “Lassulunk a Korral” lemez elkészítése után úgy döntöttek, hogy nem folytatják tovább az együtt zenélést. Valahol, valamilyen formában még elképzelhető, hogy összeállnak, de egyelőre pihennek, és keresik az új utakat, külön.

A zenekar még üzemelteti a weblapot ahonnan tölthettek le zenéket tőlük a “letöltés” menüben: www.honeyball.hu

honeyball

Biohazard party mixek és videók letöltése

Ha felkeltették az érdeklődésedet a party zenék akkor látogass el a Complex rendezvényközpontba a szentendrei Rózsa út.8 szám alá. 1999 -ben nyitották meg a partizók előtt az “Industry”-t. Kezdetben csak a jelenlegi kisterem, illetve egy még kisebb helyiség állt a bulik rendelkezésére, ami aztán az évek során még két teremmel bővült és 2001-ben elérte a jelenlegi állapotát. Az elmúlt években az egész országból megfordultak itt a party arcok. Techno, progressive, psytrance és drum & bass patykkal várnak minden érdeklődőt.

biohazard

Party mixek letöltése mp3 zenei formátumban:

  • Biohazard party mixek  és videók letöltése
  • Jankec Fine Selections
  • Grega – Live Elektrogroove
  • DJ Budai Mix – July 2005
  • Collins & Behnam – Promo Mix May

3 Biohazard party videó letölthető és megtekinthető a 2005.05.20 buliról.

A szórakozóhely weblapján elérhetitek ingyen a zenéket és a videókat: www.biohazardparty.hu

Ladánybene 27 zenéinek letöltése ingyen

L27 a magyar reggie zene kedvelői a stílus egyik legismertebb hazai képviselőjének számító Ladánybene 27 oldaláról ingyenesen letöltheted és belehallgathatsz egy pár számba az együttes honlapján. És ha tetszenek a a reggie számok akkor a lemezük megvásárlásával támogasd őket.

Először látogass el weboldalukra Itt és töltsd le a multimédia – zene menü alatt. www.lb27.hu

ladanybene_27