Kínában a zenéknek jóváhagyás kell

2010-ben zenék a kínai weblapokra csak előzetes jóváhagyás után kerülhetnek ki. Külföldi zenéknél pedig a szöveget is kínaira kell lefordítani. Az AFP-nek küldött közleményében a kínai kulturális minisztérium azzal indokolja a lépést, hogy ez “szükséges a kulturális információ áramlásának szabályozásához, biztosítják az ország kultúrájának és a közerkölcs védelmét”.

A közlemény szerint ugyanis a pornográf és erőszakos tartalmak terjedése “súlyos károkat okozott a kínai online kulturális piac fejlődésében”. A minisztérium azt várja továbbá az új szabályozástól, hogy az “erősíti a szellemi tulajdonjogok védelmét, és növeli a legális üzletág és zenei termékek piaci részesedését”.

A nemzetközi zeneipari szervezet szerint egyébként Kínában a zeneletöltések 99 százaléka illegális. Ez milliárdos veszteséget jelent a zenei kiadóknak évente. Kínában közel 338 millióan interneteznek, többen, mint bármelyik másik országban. Az utóbbi években a kínai kormány komoly erőt fektetett az online tartalmak cenzúrázásába, miután a videó megosztó oldalak egyre népszerűbbek a felhasználók körében.

Illegális letöltés ellen internetmegvonás

A britek olyan törvényt akarnak bevezetni, hogy akik szerzői jog alá eső filmeket vagy zenéket töltenek le azoknak megszüntetik az internet kapcsolatát. Ez nagy felháborodást és tiltakozásokat keltettek. Korábban azt szerették volna, ha csak a sávszélességet csökkentik ha valaki kalózkodik, de ha a törvény életbe lép akkor 2011-től ki is tilthatják a felhasználókat.

Franciaországban ezt már jobban kidolgozták és ott már lassan el is fogadják az új törvényt.  A francia példával szemben a britek inkább a szolgáltatóra terhelnék a felelősséget, illetve nekik kellene fülön csípnie a rosszalkodókat is.

A brit tervezet ezt a helyzetet változtatná meg azzal, hogy arra kötelezné az internetszolgáltatókat, hogy írásban figyelmeztessék azon előfizetőiket, akiknek az IP-címe feltűnik az illegálisnak tartott letöltőoldalakon. Ezután a szerzői jogok tulajdonosai a bíróság segítségével hozzáférhetnének a többször is figyelmeztetett  felhasználók adataihoz, s polgári perekben támadhatnák őket. Az ötlet ugyanakkor nem tér ki arra, hogy az előfizető egyenlő-e a felhasználóval, felelőssé tehető-e bárki, akinek a hálózatát hozzátartozói, szomszédai vagy éppen egy Wi-Fi hálózat révén bárki használhatja.

Angolok még mindig ingyen és illegálisan töltenek le

 

Egy közvélemény kutatás szerint az Angliában továbbra sem csökkent az illegális letöltések száma. 1800 fiatalt kérdeztek meg és ebből 61 % azt válaszolta, hogy illegálisan tölti le a zenéket. Kis javulás azért észrevehető, mert tavaly még 63% kalózkodott. A fiatalok 89% fontosnak tartja, hogy legyen a birtokában mp3 zenei fájlok. 68% minden nap hallgatja kedvenc zenéit otthon gépen és csak 15% írja ki őket CD-re. Átlagban egy embernek a gépén 8150 mp3 zene található.

Illegális zeneletöltés növeli a zenepiac bevételét?

 

Egy tanulmányából kiderül, hogy a digitális zenék eladása 50 százalékkal emelkedett, míg a fizikai hordozókon például a CD és DVD eladott zenék forgalma 10 százalékkal csökkent. A koncertekre a jegyek eladási mutatója is 13% emelkedést mutatott. Ugyanakkor drasztikus mértékben emelkedtek a zeneipar bevételei a licenc-, hirdetési, illetve szponzorrációs területeken. Amerikában a zenei piac 2008-ban 5,9 milliárd dollárnyi bevételt termelt, ami 4,7 százalékos növekedés 2007-hez képest.

Illegális zeneletöltés növeli a zenepiac bevételét

Ezek szerint az online zene jelenléte, ennek marketingértéke kifejezetten pozitív hatást gyakorolt a zenei iparág bevételeire még azt is kijelenthetjük, hogy a internetes illegális zeneletöltés jelentős részt vállalt abból, hogy a kiadók bevételei emelkedjenek.