2.dallal Szabó Ádám immáron a 4.döntőben

Szabó Ádám megint egy kemény dalt választott, csak úgy pörögtek az ujjai a harmonikán, amikor a dongó dalt játszotta. Szirtes Tamásnak tetszenek ezek a klasszikusok, amit játszi. Viszont ebben az előadásmódban még nem hallotta.

4.döntő Krizbai Teca Csillag Születik 3

4.döntőben már kicsit vidámabban énekelt Krizbai Teca. Csillag Születik 4. döntőjében Malek Andrea – Gyere hangolj rám dalát énekelte, amit ismét zongorával kísért. Az előadás végére egy énekkórus is bevonult és segítették a látássérült lánynak. A szigorú zsűri felhívta a lány figyelmét, hogy az elején is jól kell énekelni, nem kell elbizonytalankodni. 36 pont neki is.

Kiesett a Csillag Születik 3.döntőjéből Everdance

A 2011.05.21. élő adásban már csak 6 kis csillag maradt, hogy megmutassa tudását. Eljött az idő, hogy a nézők és a zsűri szavazatai alapján kiderüljön, hogy ki búcsúzik a Csillag Születik 2011 3. döntőjéből. Elsőként nézzük, hogy ki az az 5 tehetség, akik itt lesznek a következő döntőben is: László Attila, Szabó Ádám, Krizbai Teca, Gomes és az Appril Project.

Akitől tehát ma este búcsúzunk és kiesett végleg az nem más, mint az Everdance.

László Attila Csillag Születik 3.döntő

László Attila egy korábbi kis csillag dalával lépett ma fel a Csillag Születik 3. döntőjében. Elénekelte Tabáni István – Gyönyörű szép dalát. Ezelőtti produkciójában nagyon sok kritikát kapott a zsűritől, most megfogatta őket és tökéletesen adta elő a dalt. 35 pont lett a jutalom.