Michael Jackson

Michael Jackson 1958. augusztus 29-én született Indiana állam Gary városában. Szüleinek 9 gyereke volt és ő a 7. A családnak akkoriban alig volt pénzük és szinte napról-napra éltek. Édesapja Joe acélmunkásként dolgozott, édesanyja Katherine az egyik helyi áruház eladója volt kévés fizetésért. Ennek ellenére a családi fészekben mindig jó hangulatban teltek az esték, együtt zenéltek otthon.

michael-jackson-pop-kiraly-meghalt

1963-tól próbálkoztak a zenepiacra bejutni. Első próbálkozásuk szüleménye a “The Jackson Family” később pedig az 5 testvér azaz “Jackson 5″ néven mutatkoztak be. Rengeteg tehetségkutató versenyeken indultak, ahol kisebb sikerekkel büszkélkedhettek. Első lemezszerződésüket 1968-ban kapták egy helyi kiadótól aki lehetőséget látott bennük és kiadott nekik egy bakelitlemezt, a szám címe Big Boy néven ismerhették meg. Jackson 12 éves volt amikor megjelent az ABC zenei albumuk és ez nagy sikert hozott nekik. Innentől fogva már komolyan vették őket és sztároknak kezelték az 5 testvért. A zenekar nem nagyon tudta kezelni a rajongok támadásait főleg Michael aki nagyon zárkózottá vált. Kerülte a nyilvánosságot és interjút se szívesen adott. Elkezdtek turnézni a tengerentúlon is és rengeteg ember tudtam megmozgatni koncertjükkel, még a Beatles rekordjait is megdöntötték. Sokat zenéltek együtt Elvis Presleyvel, egy angliai koncerten Elton John volt a csapat élőzenekara. A nagy sikerek után kezdtek a zenekarról megfeledkezni és ekkor kiadót váltottak, átmentek az Epichez. Ezzel együtt a csapat neve is megváltozott, The Jacksons néven futottak tovább. Ezek után még nagyobb sikereket tudhattak magukévá és saját The Jacksons Show műsoruk is volt.

1978-ban kezdett elszakadni testvéreitől és film forgatásokban is részt vett. Első filmje a The Wiz majd utána kiadott egy nagylemezt a Off The Wall címűt. Ezzel sikerült a legsikeresebb fekete albuma dicsőséget is begyűjtenie. 21 évesen Michael Jackson a világ legsikeresebb fekete eladójává vált. 80-ban ismét turnézni kezdtek a testvérek és hatalmas sikereket értek el. E.T című filmhez is írt zenét amire Steven Spielberg kérte fel. 1982 év végén készült el és került a boltok polcaira a Thriller című CD. Innentől kezdve ő volt a legnagyobb sztár. A mai napig ebből a lemezből több mint 100 millió darabot adtak el és ezzel a minden idők legtöbb példányban eladott zenei CD-vé vált.

A nagy sikerek után Michael egyre visszavonultabban élt és csak testőrök gyűrűjében mutatkozott. A sajtó minden más sztárnál többet foglalkozott vele, mert kirivóan viselkedett és a külsejét is állandóan alakítgatta.1984-ben Michael kitüntetést kapott Ronald Reagentől. 1985-ben Lionel Ritchivel megírta a We Are The World című dalt, amelyet a kor legnagyobb popsztárjaival együtt énekeltek lemezre egyetlen éjszaka alatt. Az összes befolyt pénzt az afrikai országok megsegítésére költötték. Michael megvásárolta a Beatles dal szerzői jogtulajdonát. Pepsi lett Michael Jackson turnéjának fő szponzora amivel 15 millió dollárt kaszált. Mindeközben Jackson hatalmas összegeket költött jótékonykodásra, hol egy csekkett adott át Diana hercegnőnek, hol pedig egy egész koncert bevételét ajánlotta fel gyermekkórházaknak. Új albuma címe Bad nevet kapta ami 1987-ben készült el, és sikert aratott ismét. A legtöbb slágerlistás szám erről az albumról került ki. Innentől kezdve csak úgy hívták a POP Király.
Két éven keresztül turnézott a világ körül. Kaliforniában felépített egy birodalmat amit Neverland Valley Ranch nevezett el. 90-es évek elejére megnőtt az üzleti élet iránti érdeklődése. Saját parfümöt, plüss állatokat dobott piacra, majd több saját céget is útjára indított. 1992-ben Michael megalapította a “Heal The World” alapítványt, amely több millió dollárral támogatta a rászoruló gyermekeket.

Újabb klipek jöttek Black or White, Remember The Time és a Jam amikben nagy sztárok i szerepeltek és nagy sikereket ért ezekkel is el. Michaelt megvádolták egy 13 éves fiú szexuálisan zaklatásával, majd degösszeomlást kapott és drog függővé vált a pereskedés alatt. 1994-ben Michael elvette Elvis Presley lányát Lisa Presleyt. A házasság 1.5 évig tartott, de barátokként váltak el egymástól.

Megjelent dupla albuma 1995-ben History néven amin 15 vadiúj dal szerepelt és 15 újra feldolgozott slágerszám.. Egész világon turnézni kezdett vele és már hozzánk is eljutott. Mindenhol nagy sikert aratott. Kiadott egy remix albumot is Blood On The Dance Floor néven. 1996-ban újabb házasságot kötött egykori ápolónőjével Debbie Rowe-val, Két közös gyerekük született, Michael és Paris.

2001-ben megjelent új nagylemeze, az Invincible amivel nem voltak megelégedve, mert nem hozta a várt sikereket. 2002 végén pert indítanak ellene 2 elmaradt koncert miatt, amiben 5.4 millió dollár megfizetésére kötelezték. 2003-ban újabb gyerekmolesztálás miatt tartoztatják le, majd jó ideig elhúzódó per után felmentették. Bahrainbe utazik és 1 évet tölt el pihenéssel és szórakozással. Németországba utazik és 2006. júniusában díjat vesz át az MTV-től Japánban. Amerikába megjelenik James Brown temetésén akit a mesterének tekintett.

Idén jelentette be ötvenállomásos koncertjét, amivel visszatért volna. A sorozat London legnagyobb koncerttermében, az O2 Arenában kezdődött volna július 13-án. Eleinte csak tíz állomásról volt szó, de aztán egyre többet és többet kötöttek le. A hírek szerint orvosai több vizsgálatot is elvégeztek rajta, mielőtt koncertezni engedték volna, és nem találtak problémát. Nagy visszatérésére készült. Visszatérését több mint egymillión láthatták volna, az összes jegy órák alatt elkelt. Állítólag csupán az első tíz koncert ötvenmillió fontot hozott volna Michael Jacksonnak.

Az 50 éves korában elhunyt popsztár holttestét helikopterrel szállították el a Los Angeles-i UCLA kórházból, ahol helyi idő szerint csütörtök délután 2 óra 26 perckor megállapították a halálát.

Ezek a Michael Jackson Zenék és Videoklipek itt nézhetőek

Michael Jackson – Thriller
Michael Jackson – Superfly Sister
Michael Jackson – Morphine
Michael Jackson – Blood On The Dance Floor
Michael Jackson – History
Michael Jackson – 2 Bad
Michael Jackson – Tabloid Junkie
Michael Jackson – You Are Not Alone
Michael Jackson – Come Together
Michael Jackson – D.S.
Michael Jackson – Earth Song
Michael Jackson – This Time Around
Michael Jackson – They Don’t Care About Us
Michael Jackson – Scream
Michael Jackson – Dangerous
Michael Jackson – Will You Be There
Michael Jackson – Black Or White
Michael Jackson – Heal The World
Michael Jackson – Can’t Let Her Get Away
Michael Jackson – She Drives Me Wild
Michael Jackson – In The Closet
Michael Jackson – Why You Wanna Trip on Me
Michael Jackson – Jam


Tags: , , ,

23 hozzászólás ehhez “Michael Jackson”

  1. ideges látogató... Véleménye:

    kb* a huszadik oldal után erre kattintottam de ezen sincs vagy csak nem találom amit szeretnék. Hol lehet itt zenét LETÖLTENI ? én V’ok ilyen vak vagy nem is lehet…?!?!

  2. Vivien Véleménye:

    ): MICHEAL JACKSON ):

    TE VOLTÁL A LEGJOBB ÉS AZ IS LESZEL!

  3. micheal rajongó Véleménye:

    Igen te voltál a legnyagobb és az maradasz nekünk örökké.ÉLJEN MICHEAL JACKSON.

  4. jani Véleménye:

    isten veled michael jackson nálad sohasem lesz jobb te voltél a king of pop te voltál a pop isten nyugodj békében

  5. jani Véleménye:

    hiányzol jackson

  6. jani Véleménye:

    mér haltál meg????!!!!!!!!! :C

  7. nagy zsolt Véleménye:

    Michael Jackson a legjob és mindigis ö lesza legjob a pop királyok királya voltál nyugogy békébe michael

  8. Ákiboy Véleménye:

    hiányzol az egész világnak és örökké te leszel a legjobb

  9. agibaba Véleménye:

    imádom

  10. Ivett Véleménye:

    Michael Jackson nagyon jók a zenéid és mindig te leszel a legjobb sztár hiányzol mindenkinek!!!!

    Imádom a zenéid!!!

  11. Sziszi Véleménye:

    Nagyon imádom Michael Jackson-t! Nagyon jók a zenéi és a tánc is! Nagyon hiányzik :(
    Sok fiatal őt utánozza és ez jó!

  12. Ivett Véleménye:

    Jaja Sziszi sok fiatal!! 14-16 évesekig akiket ismerünk is!!

  13. Sziszi Véleménye:

    Igen pl: 04.29-én Csiliben.
    02.12-én meg a suli :D

  14. Ivett Véleménye:

    Jaja :D Szupik voltak csak kár hogy 2 nem szerepelt benne :(

  15. Sziszi Véleménye:

    JaJa :(

  16. Ivett Véleménye:

    :’( De akk is jók voltak benne volt a Szívtörő és a Szívtelen :D

  17. Sziszi Véleménye:

    Ohh de hiányoznak mind a 4-en!!! :(

  18. Ivett Véleménye:

    ja :’(

  19. ٤٠Véleménye:

    De hiányzik M.J mindig csak az ő zenéjét halgatom és egyszer azt mondta hogy ne sajnáld amid van és erre meg meghal és énis olyan akaork lenn mint ő egy LEGENDA :) :)
    (l) :(

  20. Totya Véleménye:

    Nagyon jó zenéid voltak.Nem kellet volna
    meghalnod.

    Békében nyogodtjon:Michael

  21. lakatosszabolcs Véleménye:

    csá szia nagyon jó zene

  22. lakatosszabolcs Véleménye:

    :) :D :( :O __________ jó

  23. kevin Véleménye:

    na ez a jo zene

Szólj hozzá: