Lady Gaga

Joanne Stefani Germanotta 1986 március 28.-án született New Yorkban. Egy manhattani keresztény iskolában töltötte ifjú éveit, eközben zongorázni és énekelni tanult, majd a New York-i Művészetek Egyetemén folytatta tanulmányait. Az egyetem alatt a Geelong Side klubban lépett fel többször is, és itt találkozott Rob Fusari producerrel, akitől később művésznevét is kapta. 2007-ben, alig 20 évesen az Interscope kiadó szerződtette mint dalszövegírót, így Joanne olyan sztároknak írhatott dalokat, mint például a Pussycat Dolls vagy Akon.

Lady Gaga

Ekkorra már dalszövegírói tehetségét mindenki elismerte, ám ő többre vágyott. 2008 április 8-án kiadta első kislemezét a Just Dance-szet, amely hatalmas sikernek bizonyult. A Billboard Hot 100-as listát három hétig vezette és számos más slágerlistán tört az élre. 2008 októberében jelent meg debütáló albuma a The Fame, mely az előzetes várakozásokat is felülmúlva igazi bombasiker lett. Az album többek között bekerült a BBC legjelentősebb albumok listájába. A Just Dace-szet a 2009-es Grammy díjátadón a Legjobb Dance szám kategóriában is jelölték.Az album sikerét követően Lady Gaga bejelentette, hogy az eddigi Pussycat Dolls-zal közös koncertek mellett önálló turnékörutat is szervez, emellett pedig elkészítette első EP-jét is The Cherrytree Sessions címmel, mely 2009 februárjában jelent meg.

Lady Gaga Ingyenes zenék és videoklipei ITT.

Ezeket a videoklipeket találod meg a fenti oldalon:

Lady Gaga – Paparazzi
Lady Gaga – Poker Face
Lady Gaga – LoveGame
Lady Gaga – Just Dance
Lady Gaga – Starstruck
Lady Gaga – Second Time Around
Lady Gaga – Eh, Eh


Tags: , , , ,

5 hozzászólás ehhez “Lady Gaga”

  1. regina Véleménye:

    lady gaga imád lak!!!!!!!!!!!! isten nő vagy !!!!!!!!!!!!!! aláíráa derik

  2. niederhoffer boglárka Véleménye:

    Én imádom LADY GAGAT egy kiRRRRRRRRRRRRRRRRRály.Király a száma.Ha tudnék angolul akkor dedikáltatnék.

  3. Diána Véleménye:

    Imádlak lady gaga!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
    sőtt mindig is veled akartam találkozni de
    még jobb hogy írhatok neked!!!!!!!!!!!!
    és mindig is elszretem vólna mondani hogy
    mindig ate zenéidet halgatom viszlát
    Diána!!!!!!!!!!!!

  4. kinga Véleménye:

    imádlak lady-m__________________4 köccke a dedikálást a koncerteden az első sorba voltam puszi imádlak gaga

  5. Diána Véleménye:

    szeretlek lady gaga!!!!!!!! te egy istenő vagy
    az életemet hejet cserélnének veled!!!!!!dia.

Szólj hozzá: