L.L. Junior
Lesi László azaz L.L. Junior,született 1981.01.03.Budapesten. Zenei karrierje a 90-es évek elején kezdődött amikor megalakította a “Fekete Vonat” nevű formációt. A csapat fergeteges sikert aratott Magyarországon: 3 albumból, 2 dupla platina és 1 aranylemez, Roma polgárjogi díj, több hazai szakmai díj. Külföldi sikerei: Franciaországban 3 hétig a “Bilako” című sláger vezette a slágerlistákat és a CNN is riport filmet forgatott a csapattal. 2001-ben a csapat szétvált és Junior elutazott a tengeren túlra, hogy kipihenje magát.

2002-ben hazatért és elkezdődött szóló-karrierje. A Magic World Produkciós céggel kötött exclusive szerződést és 2007-ig megjelentetett 6 albumnyi anyaggal felülmúlta volt csapata sikereit is.
2003-ban “A tűz mindig tombol”című albumával elnyerte a Popcorn közönségdíjat és a Fonogram Magyar zenei díjat, az év Hip-Hop és R’N'B kategóriájában. Ezt további díjak követték.
L.L. JUNIOR nevéhez kötődik 2001-ben a “Raggamuffin” Jamaikai dallamos-rap stílus behozatala Magyarországra, valamint ő volt az első előadóművész aki roma nyelven adott ki RAP lemezt. Szinte tökéletesen beszél és nyilatkozik angol és cigány nyelven is. Rendkívüli mozgáskultúrájával és előadó készségével, rap és ének tudásával Magyarország legismertebb előadói közé küzdötte fel magát.
Csillagjegye: Bak
Hobbi: tánc,ének,DVD,kocsik,kosárlabda
Kedvenc színe: fekete,fehér,királykék
Kedvenc étele: roston sült húsok
Kedvenc itala: gyümölcslevek,energia italok.
Kedvenc színészei: Eddie Murphy,Chris Tucker és Robert de Niro
Kedvenc előadóművészei: Michael Jackson,Usher és Ginuwine
Kedven rap előadói: Snopp Dogg,DMX és Busta Rhymes
Mottó: Előítélet egyenlő tudatlanság
LL. Junior ingyenes zenéi és videóklipjei megtekinthetők itt.
Videoklipek listája ami a fenti linken elérhető az összes:
Merre visz az út
Raggamoffin 2
Összetart a dal
Korkorro
Akarom, hogy érezd
Rabszolga lány
Ragamoffin
Van nekem egy anyósom
Táncolj
A tűz mindíg tombol
Álomszép lány
Úgy várom már
Az éjszakákat járom
Tags: élete, életrajza, L.L. Junior, Lesi László, videoklipek, zenék
október 16th, 2009 at 17:42
SZIASZTOK:SZERINTEM KLASZ:IMÁDLAK JUNIÓR.HA SZÓLÍTHATLAK ÍGY VAGY HA JOBB A LACI
október 21st, 2009 at 10:23
szia junior
október 21st, 2009 at 10:24
szerintem neked jók a zenéid
október 21st, 2009 at 10:25
én meg vagyok lepődve rajtad
október 21st, 2009 at 10:26
és jó a szókincsed is
október 23rd, 2009 at 13:53
sziasztok én józsi vagyok és aszt szeretném hogy találkozzak ll juniorral imádom őtt és nagyon de nagyon szeretnék vele találkozni !!!!
november 7th, 2009 at 14:32
kérem valaki segítsen!!!! hol lehet le tölteni ezt a zenét??LL Junior – Együtt a nagycsalád
kérem valaki segítsem!!!!!!
november 17th, 2009 at 08:18
LLJUNIOR TEVAGY A KIRÁLY MÁ
4 ÉVE VEZETEK EGY LLJUNIOROS KLUBOT
ÉS TÖB EZER KLUB TAG VAN AKI SZERETNE
KLUBTAG LENI;AZ JELENTKEZEN;LUKÁCS MÓNIKA MILOTA
ZRINYI U 51 VAGY;TELEFON SZÁMOM;06702917692
VAGY HIVJON;PUXI MIDEN LLJUNIOR FANAK.
MÓNI VÓLTAM
január 4th, 2010 at 17:32
szia junior
január 4th, 2010 at 19:25
hülyeség
január 10th, 2010 at 13:57
jo vagy teso igy tovább soha ne hagyd abba mert amit énekelsz az mind az igazat mondja jol csinálod teso haljak meg
január 10th, 2010 at 13:58
ja még valami valami zenét csináljatok még a kamikázéval oks na csumika haver
január 23rd, 2010 at 01:34
Koszonom, hogy egy erdekes blog
január 29th, 2010 at 15:07
imádlak juni
február 25th, 2010 at 21:52
A legjobb előado a JUNIOR
nem viccc
ez tény
március 14th, 2010 at 11:48
hogyan lehet le töltheti számokat?
május 18th, 2010 at 23:11
a fekete vonat hol van ez a lány cimű számot szeretném megszerezni ill. letólteni !!!! valaki segítsen
május 27th, 2010 at 18:42
Sya junior imádom a zenéid és téged is bárcsak találkozhatnánk egyszer
:)
május 27th, 2010 at 18:43
Junior a legjobb és ezt ne feledjétek
május 31st, 2010 at 09:26
imádlakkkkkkk nagyon ammikor szomoru vagyok csak bekapcsolom a zenédet és már jobban is vagyok IMÁDLAKKKKKKKKKKKKKKK
május 31st, 2010 at 09:36
sya junior akármenyire is fáj itt te vagy a sztár szeretlek ugy h mindenki kocc
december 23rd, 2010 at 19:10
sziasztok! hát igen ez tény meg ő legalább nem úgy került fel hogy gazdagok a szülei és felnyomják, ő saját maga küszködte fel magát idáig. most már könnyeb az élete persze (az a jó)de remélem még ennél is többre törekszik, és el is éri. én drukkolok neki:hajrá juni! és szeretünk!
december 23rd, 2010 at 19:19
sziasztok! és szia “patrícia” valamilyen szinten 1 értek veled.és ahogy junior is mondta ők az iskola padból álmodták meg a fekete vonatot. hát igen én is szeretnék magamnak 1 ilyen jövőt csak hát nincs valami jó hangom:(……
március 3rd, 2011 at 16:56
szia junior nagyon jok a zenéid és a képeid
július 7th, 2011 at 15:57
sziaa!! hát nekem te vagy az életem vagyis a zenéd na meg te.:$
nagyon imádom ahogy előadod a számaidat…én is szeretek énekelnii minden vágyam a csillagszületik:$ de egyedül nem menne mert kicsit lámpalázas vagyok.:D
december 2nd, 2011 at 20:09
Jó zenéid vannak és ez nem vita.De írjál még többet.
május 8th, 2012 at 07:56
sya ! nekem naon tetszenek a zeneid …..igy tovabb
sok sikert kivanok neked