Krizbai Teca Születik 2011 középdöntőjében már nagyon várta a zsűri és a nézők is. Az előző adásban is szenzációs sikert aratott. Most saját szerzeményével lépett ki a színpadra, amit saját maga kísérte zongorán. A dalt egy most induló nagy szerelemnek írta. A fiú is jelent volt a nézők között. Ő is látássérült, mint ahogy a dalban hallhatjuk. A ének után a nézők ismét állva tapsoltak neki.
Hernádi Juditot nagyon szíven ütötte a dal és hozzátette, hogy Teca nem fogyatékos, hanem így egész ahogy van. Gyönyörűen énekel és elviszi a nézőket magával ez a Szonja véleménye. Szirtes Tamás szerint énekkel kell majd továbbra is foglalkozni az énekesnőnek. Miklós elérzékenyült és ezért nem is fűzött semmit hozzá. 32 pont a produkció értéke.
Tags: énekesnő, középdöntő, Krizbai Teca, Születik