Ciara

Ciara Texasban született 1985-ben.  Ciara még fiatalon leírta egy darab papírra élete célját: híres énekesnő akart lenni. Mindent meg is tett a cél elérése érdekében: csatlakozott egy lánybandához, dalokat írt, majd kilépett a bandából, mivel az nem felelt meg az elképzeléseinek és végül lemezszerződést kapott a producer Jazze Pha-tól. Sean Garett dalszerző segítségével Ciara megírta első komoly számát, a Goodies-t, amelyet mikor Lil Jon először meghallgatott, tudta hogy ebből igazi sláger lehet. A szám 2004 nyarán jelent meg és igazolta a producer elvárásait, mivel rekordsebességgel mászott fel a Billboard Hot 100 csúcsára. Pha, Garrett és Lil Jon támogatásával Ciara végül megjelentethette September című debütáló albumát.

Ciara

A lemezről kiválasztott, Missy Elliottal közösen előadott 1, 2 Step és a Ludacris közreműködésével készült Oh is bejutott a legjobb öt kislemez közé. 2005-ben Ciara csatlakozott Gwen Stefani-hez turnékörútján, majd Bow Wow-al és Chris Brownnal koncertezett 2006-ban. Második albuma, a Ciara: The Evolution azonban nem felelt meg az előzetes várakozásoknak, annak ellenére sem, hogy az R&B/Hip-hop album lista csúcsán debütált és kislemezei, a Get Up, a Promise, és a Like a Boy mind bejutottak a top 20-ba. Fantasy Ride című harmadik albuma hasonló problémákkal nézett szembe, mikor többszöri halasztás után végre megjelent 2009-ben, ám sokan mégis ezt a lemezt tartják Ciara eddigi legnagyobb teljesítményének. Az albumon közreműködőként hallható Elliott, Ludacris, a the-Dream, Young Jeezy, Chris Brown, és Justin Timberlake is.

Ciara videók és zenék ingyen az online zene ajánlóból ITT!

Ciara videóklipek listája:

Love Sex Magic
Takin Back My Love
Go Girl
1, 2 Step
Get Up
Oh
Goodies
Promise
Can’t Leave Em Alone
That’s Right
Like A Boy
Like You


Tags: , , , ,

1 hozzászólás ehhez “Ciara”

  1. kinga Véleménye:

    hello

Szólj hozzá: