Bob Marley

Eredeti neve: Robert Nesta Marley 1945, február 6-án született a Jamaicában, jamaikai édesanyától és angol édesapától. Apja 51 éves volt, anyja pedig csak 19, amikor világra jött Bob. Korán otthagyta a szülői házat, hogy zenészként Kingstone-ban szerencsét próbáljon. Az éneklés alapjait Joe Higgs-től tanulta.

bob_marley

Első kislemeze 1962-ben jelent meg „Judge Not” címmel. 1963-ban gyermekkori barátai Peter Tosh, Bunny Livingstone, Junior Braithwaite, Beverly Kelso és Cherry Smith közreműködésével megalapította a „The Teenagers” nevű vokális bandát. A fiúk Kingstone szegénynegyedében gitározás és focizás közben ismerkedtek össze. Az együttes nevét később „The Wailers”-re változtatták, mert így könnyebben tudtak érvényesülni.

Kislemezüket „I’m Still Waiting” címmel rögzítették a legendás Studio One-ban. Miután Braithwaite és Smith kilépett a csapatból, Bob Marley lett a vezető énekes. Jamaikai toplista első helyéig jutott az 1964-ben készült „Simmer Down” kislemez. Ebben az időszakban nagyon termékenyek voltak, közel 70 kislemezt rögzítettek. 1966-ban ez a formáció feloszlott. Bob Marley ekkor vette feleségül Rita Anderson-t, aki 4 gyereket szült neki.

Amerikában a Chrysler autóiparnál dolgozott Bob, mint sormunkás. Közben megkapta katonai behívóját Vietnámba, de ekkor gyorsan visszaköltözött Jamaicába és összeállt a régi banda a „The Wailers”. Kiadták egy újabb kislemezt, aminek a címe „Bend Down Low”.

1968-ban nagy slágereket gyártottak: „Soul Almighty” és a „My Cup”. 1969-ben csatlakozott a Wailers-hez bandához Carlton Barrett. Sok kislemezt jelentettek meg, majd 1972-ben lemezszerződést kaptak az Island Recordstól. Ezzel már nem csak Jamaicában, hanem nagyon sok helyre eljutott kedvelt zenéjük. 1973-ban adták ki a „Catch A Fire” című nagylemezt, majd a másodikat, „Burnin” című lemezt. 1974-ben igazi világsláger lett. Közben kiegészültek egy női taggal, de Livingstone és Tosh kilépett a Wailers-ből, pedig már nagyon ment a közös munka. Nem omlott össze a banda, mert 1975-ben kiadták a „Natty Dread” –t és ezzel világhírövé váltak.

1976. december 3-án Bob Marleyt ismeretlen elkövetők megpróbálták meggyilkolni, nem sikerült a merénylet, mert túlélte. 1977-ben kiadta az „Exodus” című lemezt. 1980-ban kiderült, hogy súlyos rákbeteg. 36 éves korában (1981. május 11-én) Miamiban hunyt el. Halála előtt a jamaicai kormánytól átvehetett egy nagyon rangos kitűntetést.


Tags:

Szólj hozzá: