Aqua
Aqua tagok: Soren Rasted, René Dif, Lene Grawford Nystrom, Claus Noreen. A dán popcsapat 1997 őszén robbant be az élvonalba, a “Barbie Girl” című számmal, s attól sem hagyták zavartatni magukat, hogy a Mattel rögvest beperelte őket a dal szexuális felhangja miatt. A négyes gyökerei 1989-re nyúlnak vissza, amikor Claus és Soeren, a két billentyűs egy filmzenén dolgoztak együtt. Ekkoriban találkoztak Renével a rapperrel és a norvég énekesnővel, Lenével és “Joyspeed” néven megalakították első csapatukat. Az “Itzy Bitzy” című kislemez tiszavirág életű sikere után átnevezték magukat jelenlegi nevükre — az ihletet egyébként a stúdióban logó, akváriumot ábrázoló poszter adta — és egy kiadóváltást követően 1996 szeptemberében megjelent a “Roses Are Red” című kislemez is. A dal két hónapig tartotta magát a listákon és ezalatt platina lett, a következő szám, a “My Oh My” (1997 február) viszont már alig hat nap alatt bearanyozódott. A “Barbie Girl” nemzetközi sikerével egy időben jelent meg a csapat Aquarium című első albuma, amelyet 2000-ben az Aquarius követett.
Hallgass Aqua zenéket itt ingyen.
Aqua Videoklipek Listája amiket menézhettek:
Aqua – Lollipop
Aqua – My Oh My
Aqua – Bumble Bees
Aqua – Barbie Girl
Aqua – Roses Are Red
Aqua – Dr Jones

május 14th, 2010 at 16:52
De jó pont azt a zenét nem találom amelyiket akarom.
(my mamma said)