2 Unlimited

Holland eurodance/ pop duó, akiket két belga producer futtatott fel a 1990-es évek elején, 5 évig éltek a nemzetközi siker mámorában. Mérlegük: 1991-1996 között másfél tucat toplistás szám és közel 20 millió eladott lemezt tudott felmutatni, amivel a mezőnyben még a világ legismertebb Svéd fogorvosát is lepipálták (Dr.Alban).

2_unlimited

2 Unlimited ez a holland csapat két személy alkotta: Anita Doth (egykori rendőrségi adminisztrátor) és Ray Slijngaard (reptéri szakács). A 90-es években igazán divat volt ez a techno-dance műfaj, amit ők is csináltak. Az együttesben Anita énekelt, tulajdonképpen ő volt az, aki feldobta az együttest, illetve a másik tag, X-Ray, pedig. Egyiküket se lehet kifejezetten európainak hívni, hiszen mindkettejükben afrikai vér is csörgedezik. Debütáló kislemezük a „Get ready for this” volt 1991-ben, gondolom azért, hogy mindenki készüljön fel erre az ámulatra méltó pár évre, valamint a rá egy évre megjelenő meglepő nevű „Get ready”-re. Legjobban a „No limits” nevezetű korongjuk robbant be a slágerlisták élére, ez 1993-ban történt, hiszen ekkor jelent meg. Ezen akkora slágerek voltak, hogy azért ezek fennmaradtak. Valahogy ez az album cím is beletrafált, hiszen úgy tűnt, hogy nincs előttük akadály. Még meg kell említeni a „Let the beat control your body”, „Kiss me bliss me”, „Maximum overdrive” végül, de nem utolsó sorban a „throw the groove down” nevezetű számokat erről az albumról. Ekkor minden kis maxijuk, illetve még az egy-két később eladott lemezt is vették, mint a cukrot és aranylemezek lettek.  Ezen kis intervallumban nem kevesebb, mint közel 20 millió lemez kelt el.

Az senkit nem érdekelt senkit, hogy Anita szinte alig tudott angolul énekelni, Ray meg rappelni, és hogy a zene mennyire volt gagyi. Persze a maga nemében nem volt, sőt…

A nehézségek és a szűkös idők hamar eljöttek, habár egyfolytában adták ki korongjaikat, többnyire csak a megélhetésre volt mindez elég, sikerre már nem. Az pedig már elég rossz jelnek tűnt, hogy kiadtak egy válogatást „best unlimited” néven, majd pár évre rá 2003-ban „The very best of” albumot, aminek mondjuk ki semmi értelme nem volt, illetve még remixelt számokat tartalmazó korongokat. Ezzel túlfeszítették a húrt, mindössze egy utolsó pénzkifacsarást tudtak elérni vele, de ez sem sikerült nagyon, így Anita és Ray különváltak. Nemrég voltak Magyarországon egy koncert erejéig.

A techno zene természetesen még a mai világban is hódít, bár már egészen más formában. Koncertek, hatalmas méretű bulik, rengeteg résztvevővel jellemzi. A divat már más persze, most nagy hangsúlyokat fektetnek az effektekre, méretekre és általában több zenész lép fel egy időben. A 2 Unlimited ezen zenei iránt rajongók körében még mindig nagy szerepet játszik, hiszen elődjük a mai techno-nak. Legtöbbünk azonban nevetve gondol vissza azokra az időkre, mikor a discoban furán táncolva ugráltunk és az akkori divatnak hódolva öltözködtünk.

2 Unlimited zenéket és videoklipeket itt találsz ingyen!

2 Unlimited Ingyenes Videoklipek Listája:
Never Surrender
Edge Of Heaven
No One
No Limit
Do What’s Good For Me
Here I Go
Sexy Twilight Back
Magic Friend
Faces
Let The Beat Control Your Body
Workaholic
Spread Your Love
Tribal Dance
The Real Thing
Twilight Zone
Get Ready For This
Maximum Overdrive
Jump For Joy
Where Are You Now


Tags: , ,

Szólj hozzá: